Régi weboldal

HA3KGC - beszámoló

Írta: HA3GB.

HA3KGC JÚLIUS 15-I FIELD DAY 2023 - NAGYBAJOM MELLETT

Hosszú idő telt el a klubunk legutolsó kitelepülése és mostani között. Izgalommal vártuk a napot, ennek az izgalomnak nem kevés része a várható időjáráshoz kötődött.
Kellemes nyári napot sikerült kifogni. A kitelepülés helyszíne a Nagybajom melletti Ötös hárs Víztározó volt. 
Mint a mellékelt képen látszik nagyon kellemes hely egy kitelepüléshez. Köszönet HA3IC Pisti-nek a helyszínért. Több készüléket és antennákat hoztak klubtársak, de a legtöbbet használt antenna a T2FD volt.  Az elhelyezése a tó partvonalával párhuzamosan, egyik vége kb. 6 m magasan, a másik vége csak kb. 0,5 m magasan. 7MHz-en dolgoztunk, meglepően jól működött.

A QSO-zás mellett rádiókkal, antennákkal és SDR vevő technikával is ismerked- hettek a résztvevők. Az energiaellátást napelemes rendszer biztosította.
Maradandó élmény volt nekünk, az időseknek, hogy a legfiatalabb klubtagunk, aki most kezdi majd a középiskolát itt készítette az első összeköttetéseit.
 Laci op 7 MHz-en 16 QSO-t gyártott. Magyar állomásokkal, egy német és egy román rádióamatőr társsal sikerült a kapcsolat.

Reméljük elindultunk a fiatalítás nem könnyű útján.

A jól sikerült Field Day résztvevői voltak:

HA3BM Miklós, HA3GA Jenő, HA3GB Jóska, HA3GC Gábor, HA3HA Laci, HA3HX Attila, HA3IC István, HA3IW Lajos, HA3HS András, HA3LG Zoltán, HA5UX Miklós.

Mindenkinek köszönöm a részvételt. 73 & DX!

HA3GB Jóska
klubelnök