December YOTA Hónap aktivitás– DYM 2019
Idén is számos 26 év alatti fiatal készül YOTA suffixszel forgalmazni a decemberi YOTA („fiatalok az éterben”) hónapban. Az aktivitás főbb céljai, hogy az ifjúság kipróbálhassa magát a rádióamatőr hobbiban, valamint, hogy forgalmazásra ösztönözze a fiatal amatőröket.
Év közben nem sokat hallani YOTA állomásokat, mivel ezeket a hívójeleket kizárólag nyári regionális táborokban, valamint egyéb, szubregionális táborokban használjuk. Ezért született meg a Decemberi YOTA Hónap Aktivitás, amely alig két hónap múlva kezdődik. Idén decemberben több, mint 40 YOTA suffixszel rendelkező állomást hallhatunk majd az éterben.
Népszerűsítsd az aktivitást egy iskolában, vagy a helyi rádióklubban, üljetek össze a barátaiddal, rendeljetek magatoknak pizzát, és el is kezdhettek QSO-zni. Élvezzétek a pile-upot! Mutassuk be együtt a világnak ezt a jó kis hobbit, mert mi biztosra tudjuk: létezik a rádióamatőr ifjúság!
Keressétek a fiatal rádiósokat, hiszen örömmel fogadják a figyelmet. Engedéllyel rendelkező és nem rendelkező gyerekek forgalmaznak majd decemberben, tehát kérjük, vegyétek figyelembe, hogy valakinek veletek lesz élete első összeköttetése, legyetek velük türelmesek és elnézőek, hogy megszeressék a rádiózást, és kellemes élményekkel gazdagodjanak.
MEGHÍVÓ: MRC- MN 2019
Időpont: 2019. november 9. 10:00-15:00-ig
Helyszín: BME V1-es épület /Bp.XI.ker. Egry J.u.18. 5. emelet - 501 és 502 terem/
Bejárat az A épületen keresztül /XI. ker. Egry J. u. 16./
MRC-MN programja:
10:00 Megnyitó - az MRC 2019. évi tevékenysége
Gschwindt András / HA5WH /
10:10 MRC műhold aktivitás 2019
Dudás Levente /HA7WEN/
10:40 Klasszikus és SDR bázisú vevők jellemzőinek összehasonlítása
Jánosy János Sebestyén /HA5GN/
Gyorstávírász Világbajnokság Albena, Bulgária
Idén Bulgáriában, a Fekete tenger partján lévő Albenában rendezte a BFRA a 16. Gyorstávírász Világbajnokságot. A MRASZ csapata 10 versenyzőből, egy bíróból és 3 kísérőből állt. Az asztanai jó tapasztalatok alapján a verseny előtt két nap pihenést terveztünk a verseny helyszínén. Igyekeztünk oda foglalni a szállást, ahol a versenyt is rendezik. A rendezvény utolsó pillanatban Albenába történt visszaszervezése ezt a számításunkat ugyan keresztülhúzta, de az orosz csapattal egy szállodában akklimatizálódtunk és töltöttünk el két vidám napot a várnai tengerparton. Természetesen némi edzésre is fordítottak időt sportolóink.
Péntek délután aztán átköltöztünk az albenai Kaliopa hotelbe. A 20 km-es út majd egy órán át tartott a sok 20-30 km-es sebességkorlátozás közepette. A 20km/h-t mérték is!!! A szálloda közvetlen a tengerparton épült, az elhelyezéssel és ellátással meg voltunk elégedve. Jól jártunk a költözéssel.
Péntek délután egy furcsán kurta 5 perces megnyitó után a csapatvezetők és bírók elvonultak a szokásos megbeszélésekre. A többieknek ilyenkor még lehetősége van beszélgetni, bandázni a többiekkel, de csak óvatosan, hiszen másnap reggel fitten kell megjelenni a versenyhelyszíneken.
Az értekezlet - ami sokszor hajnalig tart - időben ért véget, így a versenyzőket Laci (HA3NU) tájékoztatni tudta a verseny menetrendjéről. Elmondta, hogy bárki kifoghat olyan billentyűzetet, amin ugyan van angol felirat, de cirill is. Ez ellene megy a technikai szabályzatnak de "ha nem fogadják el, nem lesz verseny" - hát idén is elfogadták.
Tatai Nagy Sportágválasztó 2019
2019. szeptember 27-re második alkalommal kaptunk meghívást a Tatai Nagy Sportágválasztóra, melyen sportágunkat a Gerecse Rádióklub képviselte, az Intercisás Tóth Csabi segítségével..
Mind három szakág bemutatására készültünk .
Mindegy 23 sportág képviseltette magát. Előbb a kisebbek érdklődtek majd dél körüli órákban megjöttek az igazi célcsoport korosztálya is.
Délutáni órákban szülőkkel jöttek a gyerekek, itt inkább az apukák találták érdekesnek a látottakat.
A rádiós tájfutást szembekötősdivel, a közelben eldugott róka adók megkeresésével szemléltettük, míg a gyorstávíraszatot ritmus gyakorlatokkal, hallás után visszaismételtetéssel próbáltuk megismertetni sportágunkat. Bízunk benne hogy akad fiatal akinek sikerült felkelteni érdeklődését és megkeres bennünket.
AVR ATtiny Challenge 2020 programozói és konstrukciós megmérettetés
AVR ATtiny Challenge 2020 programozói és konstrukciós megmérettetés ATtiny 13-45-85 vezérlőkkel épített áramkörökre.
Kategóriák:
Középfokú és vagy szakképzésben tanulók, egyetemi hallgatók, rádióamatőrök, valamint egyéb ( pék, postás és más szakmában dolgozók), de szeretik a rádiók és a mikroelektronika világát.
Feladat:
Készítendő olyan elektronikai egység/készülék/áramkör/műszer, stb. amely 8 lábú tokban lévő ATtiny kontrollerrel működik. Legyen az saját megoldás, vagy után építés ( ekkor a forrást meg kell jelölni ). Tehát a működéshez mindenképpen szükséges valamely program elkészítése és használata is.