Beszámoló a 2021. évi Foxoring és Gyorsasági Országos Bajnokságról.
A Bajnokságot a MRASZ megbízásából a Városi Rádióklub Sportegyesület Nyíregyháza rendezte Nagykálló- Harangod, TÉKA tábor környékén, június 26-27-én.
A táborban van egy erdei iskola, amit a helyi önkormányzattól sikerült a versenyre megszerezni, ez volt a szálláshely és a versenyközpont is.
Az ebédet és vacsorát a helyi étterem szállította ki a táborba. A reggelizni a tábor büféjében lehetett, ami a nyitva tartását a verseny programjához igazította, más rendezvény ezen a hét végén nem is volta a táborban.
Szombaton a beérkezés után a versenyzők ebédet kaptak, majd délután 1430-tól kezdődött a Foxoring OB. Ennek startja és a célja is a versenyközpont közvetlen közelében volt.
A frissen helyesbített1:10.000 térképen a tábor (versenyközpont) is rajta volt.
A terep, a tájegységre jellemző dimbes, dombos változatos növényzettel és rengeteg toklásszal (fűmag), és pókhálóval. Meg tudtuk oldani, hogy egyik versenyre sem kellet messzire menni a versenyközponttól. A térképekre rányomtattuk az adók helyét és a megkeresendő adók hívójeleit is, ami jelenős időmegtakarítást jelentett és egyértelművé tette mindenkinek, hogy milyen adókat kell keresnie.
A gyorsasági versenyt, vasárnap 930- kor kezdtük, 1:5.000 léptékű térképen. A starthely 4-500m-re volt a versenyközponttól, a cél a foxoring versenyhez hasonlóan a versenyközpontban volt.
Mindkét versenyen az SI kiolvasása és az eredmények megtekintése azonnal megoldott volt. Ez lehetővé tette, hogy vasárnap az eredményhirdetést a verseny után azonnal, még az ebéd előtt megtartsuk. Meggyorsítva ezzel a versenyzők hazautazását.
Az eredmények és a versenytérképek az RTF szakág hivatalos WEB oldalára időben felkerültek. A versenyeken a vírushelyzetre tekintettel csak érmeket kaptak a versenyzők, az egyedi oklevelet ugyanerről az oldalról mindenki letöltheti.
A versenyen a vezetőbírói feladatokat Krajcár Lajos, HA2QW látta el kiválóan. A vezetőbírói feladatain túl Lajos a verseny előkészítésében és lebonyolításában is aktívan részt vett. A pályatervező, telepítő bíró Venczel Miklós, HA0LZ, telepítő bírók még Venczel Gábor és Zelei Ferenc voltak. Zelei Ferenc készítette a térképeket is.
A start- és célbírók a Nemzetközi Bereg Kupákon már sokszor Bán Ildikó, Ifjú Venczel Miklós és Venczel Gábor látták el kiválóan. Verseny háziasszonya Venczelné Bartha Ildikó, HA0MP volt. Ő rendezte az elszállásolást az étkezést és minden olyan problémát igyekezett megoldani a versenyző készéről felmerült.
A versenyen nem volt, sem technikai probléma, sem reklamáció, sem óvás. A programokat a vasárnapi eredményhirdetéstől eltérően a versenykiírásban meghatározott időben tartottunk.
Köszönet a rendezőknek, versenybíróknak a verseny előkészítése és lebonyolítása során végzett odaadó és szakszerű munkájáért, versenyzőknek a fegyelmezett magatartásért, ami biztosította, hogy mindet időben, a szabályzatban leírtak szerint tudtunk lebonyolítani.
Venczel Miklós, HA0LZ,
a bajnokság főrendezője