Régi weboldal

Hírlevél

  • NMHH NEW
  • bga alap logo
  • nea logo
  • starjan new
  • novofer
  • lingvisztika
  • Metalcom

HA0DD Béla bácsi 95 éves

Írta: HA7JTR - Laci.

12Nagy örömmel írjuk ezeket a sorokat, ugyanis a püspökladányi rádióklub tagja HA0DD - Szoboszlai Béla február 5-én ünnepelte 95. születésnapját, aki a Magyar Rádióamatőr Szövetséggel egyidős. Béla bácsit a Rádiós Sportklub részéről szerveződött lelkes csapat köszöntötte ezen a jeles napon, Szabó Laci HA0HW vezetésével. A klubtagok már hetekkel ezelőtt elkezdték szervezni a „meglepetés látogatást”. Egyeztettek, készülődtek, tortát rendeltek, hogy az ünnepeltnek a szép évforduló rádiós baráti körben igazi élmény lehessen.

Mivel a Rádióamatőr Szövetség vezetése sem kizárólag az utánpótlás biztosítására figyel, így természetesen a MRASZ részéről is felvettük a kapcsolatot a Klubbal, hogyan csatlakozhatunk a köszöntők táborához. Szabó Laci – mint általában - most is segítőkészen osztotta meg a látogatás részleteit, hogy HA6PX Csaba és HA7JTR Laci az elnökségből szintén felköszönthesse a Szövetség legidősebb tagját a születésnapján.

4.jpgBéla bácsi mai napig aktívan rádiózik. Kedvenc üzemmódja a távíró, amelyet akár DX vadászatra, akár a mindennapi morze összeköttetések klasszikus QSO koreográfiája szerint szívesen alkalmaz az idő eltöltésére. Kitűnő szellemi frissességéről is kérdeztük. Mi a titka, hogy mai napig tevékeny és nem csak a hobbijában, hanem a számítógép kezelésében egyaránt? A válasz egyszerű és nagyon tanulságos volt „Az életet nagyon fegyelmezetten kell élni ahhoz, hogy ez az állapot megadassék.”

3Röviden beszámolt rádiós pályafutásáról, megmutatta állomását és mesélt az általa használt antennákról is. Bekapcsolta IC-7300-as készülékét és tartalék rádióját, amiket mindig üzemkészen tart a rádiós szobájában, hogy kapcsolatban tudjon lenni a számára kedves rádiós külvilággal.

5Az ünneplő kis csapat felett az idő gyorsan elrepült, így Csabával – pozitív élménnyel feltöltődve - elköszöntünk. A találkozó apropóján Béla bácsitól megkaptuk személyre szóló QSL lapjainkat, amit nagy örömmel teszünk majd el gyűjteményünkbe.

A látogatásról és az ajándékok átadásáról készült képeket fogadjátok szeretettel, ahogyan Béla bácsi fogadott bennünket ezen a szép vasárnap délelőttön!

Béla bácsi! Köszönjük, hogy itt vagy velünk és szép összeköttetéseket, nagyon jó egészséget kívánunk!

73 es ….  .-  .--.  .--.  -.--      -…  ..  .-.  -  ….  -..   .-  -.-- :-)

 

NMHH tájékoztatás.

Írta: MRASZ.

nmhh logo hun 2rgbNMHH kéri a rádióamatőröket, hogy 2023. február hónapban, ne küldjenek rádióamatőr engedélykérelmeket a hatóságnak.

Kivételt jelent a rádióamatőr vizsgákra való jelentkezés.

 

 

 

 

Rövidhullámú Rádióforgalmi Országos Bajnokság 2023

Írta: MRASZ.

rh ob kBoldog új évet kívánunk!  Eljött a 2023 és eljött a Rövidhullámú Országos Bajnokság ideje.  A versenyt 14-én szombaton 7 óra UT-kor kezdjük távírón.

A versenykiírás megtekinthető a VERSENYKIÍRÁS fülön.  Nincs változás, de mindenkinek érdemes újra átolvasnia.

Az ELŐZŐ ÉVEK EREDMÉNYEI alatt sok évre visszamenőleg meg tudjátok nézni az eredményeket, olvasni az élménybeszámolókat.  Ez utóbbi sajnos tavaly nem volt, mivel senki nem küldött.   Jó lenne ezen változtatni és rászánni pár percet a verseny után.

Idén HA8RT és HA6TG jóvoltából online logger működik az országos bajnokság feltöltő odlalán.  Erre azoknak lehet szükségük akik nem rendelkeznek versenyprogrammal vagy papír alapon vezetik a jegyzőkönyvüket és utólag másolják be.  Nagyon egyszerű felületet áll rendelkezésre amely nem rendelkezik különösebb extrákkal, cserébe nagyon hasonlít egy papír alapú LOG-hoz.   A használata egyszerű, de a dokumentációt érdemes elolvasni és értelmezni.  Természetesen a MRASZ-fórumon vagy a verseny e-mail címén tudunk segítséget nyújtani. 
A dokumentáció itt találató:
https://log.mrasz.hu/assets/ONLINE_LOGger_hun.pdf
Az online logger elérhetősége:
https://log.mrasz.hu/logger/63bd298e53048906870e1b40
Próbálgassátok bátran, remélhetőleg segít logot küldeni azoknak akiknél a versenyprogram hiánya a visszatartó erő.

A 2022-es verseny összefoglalóját itt olvashatjátok:
https://rhob.mrasz.hu/2022/elmenybeszamolok

Mindenkinek jó versenyzést, aki most próbálja először jó szórakozást kíván a rendező:

Salgótarjáni Városi Rádióklub

Rádióamatőr vizsgák időpontja 2024-ben.

Írta: MRASZ.

nmhh logo hun 2rgbA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2024-ben az alábbi időpontokban tervez rádióamatőr vizsgát tartani:

  • 2024. február 15. csütörtök
  • 2024. március 21. csütörtök
  • 2024. április 18. csütörtök
  • 2024. május 23. csütörtök
  • 2024. június 20. csütörtök
  • 2024. szeptember 12. csütörtök
  • 2024. október 17. csütörtök
  • 2024. november 21. csütörtök
  • 2024. december 12. csütörtök

Jelentkezési határidő az aktuális vizsgát megelőző 30 nap.

Hatóság a jelentkezők számára írásban értesítést küld a vizsga időpontjáról és helyéről.

A vizsga helyszíne a Hatóság Budapest XIII., Esztergomi út 9. szám alatti telephelye, vagy a Magyar Rádióamatőr Szövetség székháza: Budapest III., Királyhelmec utca 9.

Forrás: NMHH