Beszámoló a MRASZ szakmai napról
2025. szeptember 14-én, a budapesti Ferencvárosi Művelődési Központban került sor a Magyar Rádióamatőr Szövetség által először megrendezett Rádióamatőr Szakmai napra. Természetesen hosszú előkészítő és szervező munka előzte meg az eseményt, kezdve az alap kérdéssel: mi az, amire a rádióamamtőr közösségnek igénye van, mi az ami igazán hiánypótló lehetne. Így esett a választás egy szakmai jellegű rendezvényre, ahol a tartalmas előadások mellett – négy előadóteremben folyamatosan követték egymást a prezentációk – lehetőséget kaptak a rádióklubok a bemutatkozásra, tevékenységük szemléltetésére, de volt alkalom a börzén kincsek után kutatni is.
A gyerekek HA7TI Takács Istvánnak és csapatának köszönhetően egész nap különféle építőkészletek összeszerelésével gyakorolhatták a forrasztás tudományát, illetve HA3NU Weisz Laci felügyelete alatt morzézhattak a HST sátorban. A rendezvényen részt vett a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság két kollégája, akik a zavartatás-mérések során használatos mérőautót és műszereit is bemutatták az érdeklődőknek, illetve a kissé zord időjárás ellenére a rendezvény zárásáig válaszoltak a feltett kérdésekre.
Örömünkre szolgált, hogy a résztvevők nagy érdeklődést mutattak a technikai újdonságok, új berendezések, technikai megoldások iránt. Nagy sikere volt a távvezérlési megoldások szemléltetésének, mint például a Győri Egyetemi Rádióklub által felvonultatott technika, valamint a Mecsek Rádióklub napelemről működő hordozható URH rádióállomásnak.
A nap folyamán igyekeztünk átfogó képet adni a rádióamatőr tevékenységek széles kínálatából, így a rádiós tájfutás – ismertebb nevén: rókavadászat – kipróbálása sem maradhatott el a Gerecse Rádióklubnak köszönhetően.
A programokat egy kis játékkal egybekötött tombola sorsolás is zárta le, ezúton is megköszönve az Anico Kft. értékes felajánlásait, többek között a főnyereményt jelentő SDR készüléket.
Köszönet mindenkinek, aki eljött mind résztvevőként, mint előadóként, mint kiállítóként.
Bízunk benne, hogy 2026-ban is találkozunk.