HA5MK – HA7A Gyenes Péter Sk.

ha5mk sk
1955–2026

Szeptember 27-én Péter billentyűje örökre elhallgatott.

Sajnos a „nagy generáció” egyik kiváló tagjától kell búcsúznunk.
Peti több mint ötven éven át volt rádióklubunk tagja. Kiskunfélegyházán, általános iskolás korában kezdte a rádióamatőrködést HA8VY hívójellel.
Tizenéves korában családjával Budapestre költözött, és HA5MK hívójellel folytatta a rádiózást. Később HA7A versenyhívójellel is versenyzett, egészen napjainkig.

Gyorstávírász-, rádiótöbbtusa- és éterversenyeken egyaránt kiváló eredményeket ért el.
Országos bajnoki címek és több világbajnoki győzelem birtokosaként szinte kizárólag távíró üzemmódban dolgozott.
Az 1980-as és 1990-es években klubunk HG5A állomásának állandó versenyzője volt, később pedig fokozatosan kiépítette saját állomását.
Kedvenc sávja a 40 méter volt, ahol hívójelét világszerte ismerték, munkáját pedig nagyra becsülték.

Legutóbbi trófeáját, a HA-DX-versenyen elért első helyezéséért járó díjat sajnos már nem veheti át személyesen.

Kiváló mechanikai szakember volt, ezen a téren is sokat segített klubunknak.
Még az idei nyáron is elkészítette a klub M3000-es tornyának forgatótartó mechanikáját és csapágyazását, pedig már akkor is beteg volt.

Vidám, szerény, önzetlenül segítőkész barátot veszítettünk el. Emlékét megőrizzük.

Nyugodj békében, kedves Péter!

Búcsúztatása november 4-én 11:15-kor lesz Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz termében.
A szertartás után a család beszélgetős megemlékezésre hívja a rádiós barátokat a temető melletti étterembe.
Aki részt venne rajta, kérjük, jelezze HA5OM-nek.

 

ha5mk