Végh Tibor HA5YI
Végh Tibor HA5YI
1925-2022
Július 1-én végső búcsút vettünk az ország legidősebb rádióamatőrétől. A búcsú nem feledést jelent. Habár billentyűje és mikrofonja örökre elnémult, emlékezetünkben továbbra is itt van vidám, barátságos énjével.
Gyakran emlegette, hogy a rádió születésével egy évben látta meg a napvilágot. Gyerekként fabrikált detektoros rádiót és ekkor ejtette rabul az elektronika világa. 1955-től már egyéni hívójellel rendelkezett. Mivel fontos volt számára a közösségért való munkálkodás, a MRASZ vezetőségében, később a Budapesti Szövetség vezetőségében dolgozott.
A rádiózáson kívül még két meghatározó hatás érte, melyek végigkövették egy életen át. A repülés: 1941-től tagja volt Műegyetem Sportrepülő Egyesületnek, amely örökös tagjává is választotta. A cserkészmozgalom: Kitartó munkával igyekezett táborokban, rendezvényeken népszerűsíteni a rádiózást. Fontos volt számára az ifjúság nevelése, műszaki képzése.
Ezenkívül is sok társadalmi feladatvállalása volt. Talán az is hozzájárult, hogy sok nehézséget kellett leküzdenie élete során. Ebben segített neki népes családja és sok barátja.
Egy ilyen hosszú, tartalmas életet nem lehet néhány percben összefoglalni. De talán sokatmondó az a tény, hogy a MRASZ életműdíjjal ismerte el tevékenységét. Nagyon sokan ismerték, szerették, ahogyan ő is mindig, mindenkire szeretettel gondolt. Köszönjük, hogy ilyen hosszú időn át lehettünk a barátai, és a személyes példája reméljük minket is jobbá tett.
Nyugodj békében Tibor bácsi!
BKV Rádióklub