Sikerek Moldovában - 6. Ifjúsági Iránymérő Világbajnokság 2024
Idei ifjúsági rádióirányméró világbajnokság (6.World Youth ARDFChampionship) rendezését moldovai szövetség - FRRM /ARM vállalta magára. Helyszín a főváros közeli Orhei településen volt.
A Magyar Rádióamatőr Szövetség maroknyi csapata - 5 versenyző valamint néhány szülő, illetve mint csapatvezető - jómagam repülőgéppel utaztunk Moldovába. Reptérről a rendezők által biztosított kisbusszal érkeztünk a versenyközpontba, mely egy turisztikai központként funkcionált.
URH klasszikus versenyszámmal kezdődött a megmérettetés második nap Sprinttel folytatódott majd RH klasszikussal végződött. A rajthelyre kisbusszal szállították a versenyzőket. A szabály szerinti 5 percenként, szétszórva indultak versenyzőink, akiket a szüleik nagy izgalommal vártak a célban. Érkeztek is egytől-egyig és kiderült hogy kinek milyen eredményt sikerült elérnie.
Lássuk az eredményeket egyéniben és csapatban:
A lányok W14 kategóriában indultak, ketten alkottak egy csapatot.
Nemes Nóra HA5YN
URH 3. helyezés, Csapat 2. helyezés
Sprint 1. helyezés
RH 8. helyezés, Csapat 2. helyezés
Soket Dóra HA5YD
URH 7. helyezés, Csapat 2. helyezés
Sprint 6. helyezés
RH 5. helyezés, Csapat 2. helyezés
A fiúk M16-os kategóriában hárman alkották a csapatot:
Farkas Bence HA7FB
URH 13. helyezés, Csapat 4. helyezés
Sprint 13. helyezés
RH 13. helyezés, Csapat 3. helyezés
Nemes Marcell HA3MAR
URH 12. helyezés, Csapat 4. helyezés
Sprint 9. helyezés
RH 11. helyezés, Csapat 3. helyezés
Venczel Csongor HA0FOX
URH 3. helyezés, Csapat 4. helyezés
Sprint 4. helyezés
RH 2. helyezés, Csapat 3. helyezés
Nagy volt az izgalom a versenyeken. Néha pár másodpercen múlott a dobogó.
Összességében elégedetten 6 éremmel a zsebünkben távoztunk Orhei-ből
HA2QW