Régi weboldal

Cserháti József Emlékverseny beszámoló

Írta: Tóth Csaba.

csj01A X. Cserháti József Emlékverseny 2021. május 29-én került megrendezésre Pilisszentkereszten. Az emlékverseny névadója az FMV Rádióklub oszlopos tagja volt hosszú éveken keresztül, így a klub otthonára való tekintettel a versenyt Dobogokőn szerettük volna megtartani, ám ezen törekvésünk friss térkép híján meghiúsult. A szokásos két napos rendezvény idén a COVID pandémia okozta bizonytalan helyzet miatt egy naposra redukálódott.

 A regisztráció után a résztvevők Cserháti József gyermekei és az FMV Rádióklub által felajánlott pólót és zoknikat vehették át.csj02

Kevert pályás rövidhullámú verseny került megrendezésre, melynek START helyére a festői Derda- szurdokon keresztül vezetett az út. A résztvevők visszajelzése alapján egy gyors, jól futható pálya telepítésére került sor.

A célba érkezve gulyásleves várta a versenyzőket.  Ezúton is köszönjük Barsi Annának és Parrag Beátának az ízletes estebéd előteremtését.

 csj03Az eredményhirdetés során a díjakat az FMV Rádióklub elnöke, Kakasi György adta át. Külön említésre méltó a nagy számú utánpótlás korú versenyző részvétele. Reméljük, hogy sportágunk fenntartása érdekében a jövőben is hasonló létszámmal fognak szerepelni rendezvényeinken.

A támogatást idén is köszönjük szépen az FMV Rádióklubnak a Mogyoródi Községi Sportkörnek és a MRASZnak!