Régi weboldal

Beszámoló a Körösök völgye Rádiós Tájékozódási Futó versenyről!

Írta: MRASZ.

A verseny szeptember 12-13-án került megrendezésre a Gyula Városerdőben lévő erdei iskola központtal.
            11-én, pénteken délután és 12-én délelőtt, a kezdő gyerekeknek az erdei iskola melletti erőben felkészítő edzést tartottunk.
            12-én, délután a gyerekek részére RH verseny volt a felnőtteknek pedig URH.
            Ez jó megoldás, mert, bár több munkával és nagyobb odafigyeléssel járt a versenybírók és a rendezők részéről, de a fiataloknak és a felnőtteknek is megfelelő szintű pályát tudtak biztosítani.
A verseny a tervezett időponthoz képest 20perc késéssel indult, mert az egyik, több órával előre programozott adó, a legtávolabbi nem indult el.
            13-án, délelőtt az RH verseny került lebonyolításra ahol ismét volt 10 perc késés, mert a versenyzők nem tudtak időben felkészülni.
            Dicséretes, hogy mindkét verseny külön terepen került megrendezésre. A verseny színvonala, nehézségi foka megfelelt az elvárásoknak.
            A telepítő jól használta ki a nem túl nagy terep lehetőségeit.
            29 versenyző állt rajthoz.Külön öröm, hogy a 14 éves korosztálynak a verseny előtti napon edzést, az URH versennyel egy időben külön RH versenyt rendeztek. URH-n a gyerekeket még nem tudtuk indítani, mert jelenleg még nincsenek URH vevőik. 6 fő, négy leány és két 14 alatti fiú vett rész a versenyen, akik remélhetően a jövő utánpótlásának az alapját képezhetik.

 

A gyerekek versenyköltségeit a MRASZ biztosította.
            Ez a rendezési forma talán jó, követendő példa lehet a jövő évi versenyek rendezői számára.
Sajnos a versennyel egy időben zajlott Tájékozódás Futó Országos Váltó-bajnokság is, ezért több felnőtt versenyző azon vett észt.
A verseny főrendezője és telepítő bírója, Nagy Béla, HA8BE volt. Ő és családja nagyon komoly szakszerű munkát végzett az előkészítés és a lebonyolítás során. A verseny rendezője a kecskeméti Aranyhomok Rádióklub volt, de a helyi, a sarkadi és gyulai rádióamatőrök dolgoztak a versenyen.
A versenyen a tájékoztatás megfelelő volt.
A versenyzők a verseny során fegyelmezetten, sportszerűen viselkedtek, jó példát mutattak az első alkalommal versenyző fiataloknak.
            Verseny rendezőinek és lebonyolítónak gratulálok a jó rendezéshez.

Venczel Miklós, HA0LZ
vezetőbíró