Gyorstávírász OB 2022.
December 3-án került megrendezésre az idei gyorstávírász országos bajnokság. Szerencsésebb lett volna egy korábbi időpont, de a sok egyéb jellegű program miatt mindig tolódott az időpont. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a MRASZ székháza adott otthont a rendezvénynek, amire 10 egyesület 25 versenyzője jelentkezett. Mivel voltak olyan kategóriák ahol kevés volt az induló, ezért kategória összevonásokat kellett csinálni.
A verseny vezetőbírója Dallos László HA7PL volt.
További bírók:
Bischof István HA5TI
Szabó Tibor HA5LN
Lakatos László HA6OL
Marozsán Miklós HA5OM
A délelőtti program a vétellel indult. Sikerült annyi munkahelyet kialakítani, hogy ezt a versenyszámot egyszerre lehetett lebonyolítani az összes kategóriának.
Délutánra maradt az adás és a gyakorlati versenyszámok, melyeket sikeresen végrehajtottak a versenyzők.
Az eredményeket az utánpótlás kategóriákban Versegi Attila HG8CK teljesítményét kell kiemelni, aki 13 évesen az összesített listán sok felnőttet megelőzve, az előkelő 5. helyezést ért el. Érdekes momentuma volt a versenynek, hogy a Mánya testvérek 25 év kihagyás után ismét ringbe szálltak. Ivette HA3KY is Virág HA3LD annak idején aktív gyorstávírászok voltak és most is bizonyították tehetségüket.
A verseny közbeni és utáni kulináris élvezetekről Andi HA7YB és Zoli HA5MIG gondoskodott.
Gyorstávírász Országos Bajnokság | ||||||
Női | Férfi | Összetett | Csapat |