Gyorstávírász Országos Bajnokság 2021
Mérsékelt érdeklődés mellett zajlott az idei gyorstávírász OB a MRASZ Királyhelmec úti székházában. Az előző évben nem tudtuk megrendezni a bajnokságot ami szintén nem tett jót a sportágnak. Többen a régi stabil versenyzők közül betegség miatt nem tudtak részt venni. Különösen nagy veszteség HA3GQ Zsuzsika aki a nyáron tette le örökre a billentyűt. Csupa szív embert vesztettünk el személyében. Összesen 25 versenyző jelent meg a kezdésre. A kis létszám miatt több kategóriában nevezés sem volt, vagy össze kellett vonni azokat.
Utánpótlás kategóriákban csak a legfiatalabbak indultak (16 év alatt) 5 leány és 5 fiú versenyzőnk volt. Ők három kivétellel mindössze 6 hét alatt jutottak el oda morzetanulásban, hogy azokban a versenyszámokban amit teljesíteni tudtak el tudják osztani a helyezéseket, de ami fontosabb motivációt tudjunk adni a további gyakorláshoz.
A felnőtt eredményekből látszik, hogy régen volt verseny, nem napi szintű a felkészülés. Tavaly nem rendeztek VB-t és az idén is csak HA8RT Tomi képviselte hazánkat egy hiányos mezőnyben.
A verseny előtti nap már gyülekeztek a messziről jövők. Verseny közben a kalóriabevitelről HA7YB Andi nonstop készült süteményei gondoskodtak, verseny után pedig egy HA8KW Fecó vezetésével készült marhapörkölttel vártuk a verseny résztvevőit.
Az OB vezetőbírója HA5OV Péter, segítői HA2QW Lali, HA5OM Miki, HA2NA Attila és HA6PX Csaba voltak.
A táviratok értékelésébe besegítettek a jelen lévő szülők HA2UF Rajmunkd és HA5MIG Zoli. Az értékelés HA8RT Tomi programjával történt.
Az verseny végeredménye megtekinthető itt: