Mintegy 400 látogató a II. Rádióamatőr Szakmai Napon

Írta: MRASZ.

GVA00353A Magyar Rádióamatőr Szövetség idén II. alkalommal rendezte meg a Rádióamatőr Szakmai Napot Budapesten a Ferencvárosi Művelődési Központban. A rendezvényen az előző évhez hasonlóan szakmai előadásokat tekinthettek meg a résztvevők, vásárolhattak a börzén és találkozhattak rádióklubokkal, kiállítókkal a művelődési központ kertjében. Az idei évben valamivel kevesebb előadás volt, hogy a személyes találkozásoknak jobban teret adjunk. Újdonság volt a két kerekasztal beszélgetés, ahol a MRASZ képviselőitől tudtak kérdezni a látogatók. Az első, a szövetséget is érintő kerekasztal vagy nevezzük inkább rádiós fórumnak kimondottan tartalmas és jól sikerült, jó hangulatú és informatív beszélgetéssé alakult, de sajnos az a 45 perc, amiből több, mint egy óra lett, sem bizonyult elegendőnek minden felmerült kérdés átbeszélésére, így adja magát, hogy lesz folytatás, ha máskor nem jövőre ugyanitt.

A rádióamatőr klubok többen és nagyobb tartalommal jelentek meg, mint tavaly, jó volt látni, hogy szinte kivétel nélkül mindenki hozott valami újdonságot, amit bemutathatott a cc 400 látogatónak, ez utóbbi szám is jelezte, hogy nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt. Jó volt látni, hogy utánpótláskorú fiatal is szép számmal volt és látogatta meg a klubok, az ANICO Kft, az OM Power sátrait vagy próbálta ki a rádió iránymérőknél a mátrix pályát.

 Reméljük mindenki jól érezte magát, talált magának megfelelő előadást, beszélgetett egy jót vagy éppen most talált rá arra a klubra, ahová szeretne csatlakozni, hogy megkapja azt a tudást, közeget, technikai és rádiós lehetőségeket, amire szüksége van.

Mindenkit várunk szeretettel 2027-ben is újra a Szakmai Napon!

73 & 88 MRASZ