Régi weboldal

Rádióamatőr Ifjúsági Tábor - beszámoló

Írta: MRASZ.

2020 nyarán nemzetközi YOTA-tábort szerettünk volna szervezni de a világjárvány mindent átrendezett.   A tábort 2021-re halasztottuk, de az IARU R1 ifjúsági munkacsoportjának kérésére töröltük.   A helyszín adott volt, kevesebb résztvevővel és más névvel de meg tudtuk tartani az eseményt.

2021. július 28-tól augusztus 1-ig gyermek zsivajtól és rádió amatőr tevékenység zajától volt hangos a Paks mellett található Cseresznyéskert erdei iskola, ugyanis ebben az évben itt került megrendezésre a Rádióamatőr Ifjúsági Tábor.

A résztvevők száma 35 fő körül mozgott, de a szám folyamatosan változott, mert aki hírét vette , hogy milyen jókedélyű társaság rádiózik nagy lelkesedéssel azon a környéken, az bizony nem állta meg és kilátogatott.  Tiszteletét tette HA6OL Laci, HA3OU Jocó és vele Cili.

 A tábor tervezett célja a csapatépítésen túl az volt, hogy a résztvevő gyerekeket megismertesse a rádióamatőrködés szakágaival, az azokhoz kapcsolódó tevékenységekkel.

paks 01Venczel Miklósnak (HA0LZ), Venczelné Bartha Ildikónak (HA0MP) és Krajczár Lajosnak (HA2QW) köszönhetően a résztvevők minden nap kipróbálhatták a rádiós tájékozódási futás különböző formáit (RH/URH) és a változatos edzési módoknak köszönhetően a gyerekek mindig jó kedvűen indultak neki a rókavadászatnak. Külön köszönet a táborba ellátogató felnőtt rádiós tájfutóknak, akik nagy türelemmel segítették a gyerekeket. Börcsök Istvánnak (HA8ZG) és párjának Évának hála’ mindenki plusz kilókkal térhetett haza a táborból, de hangos ellenvetés ezzel kapcsolatban senkitől sem érkezett.

Szabó Tibor (HA5LN) , Weisz László (HA3NU) , valamint Marozsán Miklós (HA5OM) vezetésével lázas munka folyt az erdei iskola ebédlőjében kialakított rádiós állomáson is. A gyerekek lelkesen QSO-ztak, hangos éljenzéssel üdvözölték, ha valamilyen különleges ország rádió amatőrével sikerült kapcsolatot létrehozni. A morzejelek gyakorlására több elkeyt is beüzemeltünk, amely olyan hasznosnak bizonyult, hogy sokan a tábor végére már „élesben” is kipróbálhatták tudományukat.

A táborlakók ellátogattak a fadd-dombori strandra, valamint tartalmas délután töltöttek a paksi Atomenergetikai Múzeumában is, ahol nagyon sokat tanultak az elektromosságról, láthattak izgalmas kísérleteket, hallhattak sok-sok érdekes információs az erőmű működéséről, valamint az energia minél környezet tudatosabb felhasználásáról.paks 02

 

A helyszín nyújtotta lehetőségeket kihasználva a gyerekek sokat sportoltak, nagyokat „bandáztak”, Soket Robinak (HA5NP) köszönhetően belekóstolhattak a thai konyha különlegességeibe, HA9AX Imre jóvoltából próbálgathatták alpinista tudományukat.

Összegezve elmondható, hogy a tábor beváltotta az előzetesen kitűzött célját, nagyon összetartó és kedves csapatot kovácsolt a résztvevő gyerekekből, akik közül többen azzal búcsúztak el: „ugye, jövőre is lesz tábor”?  Ígérem, hogy azon leszünk.

paks 03