Beszámoló a 2019. évi MRASZ utánpótlás táborról.
A Magyar Rádióamatőr Szövetség idén is megtartotta nyári utánpótlás táborát az érdeklődő fiataloknak. A tábor alapszemlélete az volt, hogy az alapvető ismeretek átadását követően a fiatalok aktívan elkezdjenek ismerkedni a rádióamatőr szakágakkal: távírászattal, irányméréssel, de a legfőképp a rádióforgalommal.
A tábor hosszú távú célkitűzését elősegítendő, hogy a táborban való részvételnek feltétele volt a szövetségi tagság (vagy belépés). Természetesen, a fiatalok hosszú távú megmaradásáért, őket aktívan tartásukat megcélozva.
Betegségek és családi programok miatt végül 14 gyerek érkezett a táborba, de egy kislány, aki bejáró volt, már a második napon lebetegedett, így nem vehetett rész a tábor foglalkozásain, tehát 13 fő vett részt folyamatosan a tábor foglalkozásain.
A tábor tervezett napirendje szerint a foglalkozások 9 órakor kezdődtek, 12-14 óra között volt ebédszünet, de a gyerekek ezt is forgalmazással és szereléssel töltötték.
18 órától volt vacsora és ezt követően szabadfoglalkozás, de ekkor is folyamatosan forgalmaztak és szereltek este 10-ig. Természetesen a legelvetemültebbek utána is fennmaradtak az adószobában… HI
Jó volt látni, hogy a gyerekek a telefonjuk nyomkodása helyett inkább összeültek távírózgatni a pincében berendezett HST sarokba, vagy éppen az adószobában egymást lelkesítve forgalmaztak.
Lali bá’ kitjeinek köszönhetően a pákák sem gyakran voltak szobahőmérsékleten. HI Morzegyakorlót (bizony, használva is voltak!) és egyéb hasznos áramköröket forrasztottunk. Rókavevőket javítottunk, rókadókat készítettünk, amiket később ki is tudtunk próbálni.
HA3GO Lajos és HA5JA Attila segítségével az idősebb táborlakók is mélyíthették elektronikai tudásukat. Breadboard-os áramkörtervezéssel, rókaadók készítésével és egyéb érdekességek fakultatív forrasztásokkal.
Napközben érdekes előadásaink voltak a rádióamatőr ismeretekről:
Hívójelek, és azok felépítése, a rádióamatőr frekvenciasávok és a terjedési módok, rövidítések, Q-kódok, az összeköttetések felépítése, a kötelező adatok a QSL lapokon, a QSL lapok küldésé, a rádióamatőr diplomák és a rádióforgalmi versenyek mind szóba kerültek, de baleset és életvédelmi ismeretek oktatására is szakítottunk időt.
HA6AA Léna prezentációval színesített előadást tartott a gyorstávírász sportról (HST) sportágról és a sportág nemzetközi magyar eredményeiről.
HA2NA Attila a QO-100 rádióamatőr rendeltetésű műhold működését mutatta be.HA0LZ Miki tartotta a rádiós tájékozódási futással kapcsolatos elméleti és gyakorlati oktatást és bemutatót. A gyakorlati rész lebonyolításához a székházhoz közeli parkba mentünk ki az adó(ka)t levadászni.
Az előadásuk után kitöltöttünk közösen egy tesztlapot érdekes kérdésekkel a tanultakból.
Látogatást tettünk a HA5KDQ versenyállomáson is, ahol Simon László (HA5IW) mutatta be az állomást.
A táborban szerzett tapasztalatok hasznosítására a rövidhullámú VB-n az részvétel igen jó lehetőség volt. A HA0KID hívójelet használtuk a tábor idején és a versenyen is, ami jelezte a partnereknek, hogy ifjúsági állomásról van szó. A gyerekek nagyon lelkesen forgalmaztak a hét folyamán, és a versenyen is. Ráéreztek a verseny ízére és a hívójel folyamatosan kint volt a sávban, elsősorban SSB üzemmódban, de elvétve a távírósávban is megfordultunk. Önállóan kezelték a rádiókészülékeket és az UCX-LOG programot is. Mindig párban, vagy csoportosan ültek a készülék előtt, de önállóan dolgoztak.
Következzenek a résztvevők személyes élménybeszámolói:
HA1LZ Lekszikov András Zsigmond:
„Ebben a hétben megismerkedhetünk a rádióamatőrök munkásságával. Betekinthettünk az áramkörök világába is. Készítettünk antennát, morzegyakorlót és róka adót is. Emellett nagyon sok elméleti oktatáson vettünk részt.
Emellett a rövidhullámú világbajnokságon is részt vettünk 278db összeköttetést sikerült létesíteni. Ezzel gyakorlatot szerezhettünk a rádiózásban, de ez még csak a jéghegy csúcsa. Az éjjeli forgalmazásban az idősebbek vettek részt, köztük én is. Nagyon nagy élmény volt. Az ellátás tökéletes volt a kaja nagyon finom és hatalmas adagok. A szoba elosztások is jók voltak esténként néha kicsit zajosak voltunk de ránk szólni nem kellet örültem hogy ott lehettem. Szerintem jobb lett volna egy közös morze gyakorlás, mivel sokan nem tudnak morzézni és sajnos, nem tudják hogyan kezdjék el a tanulást. Emellett minden szuper volt, nekem az antennakészítés tetszett legjobban.”
HA3SB Szűcs Bálint:
„A tábor kezdetén a rádiózás szellemi hátterét, és a morse eredetét ismertük meg. Ezután általános foglalkozások voltak, kivételt képeztek azok, akiknek már volt hívójelük. Nekem már például volt hívójelem, ezért én a rádiós forgalmazást gyakorolhattam. A tábor csúcspontja a világbajnokság volt. A verseny előtt ellátogattunk az ország egyik legnagyobb amatőr versenyállomására. A világbajnokság alatt csapatokba oszlottunk, és egymást váltva rádióztunk, egészen éjfélig. Másnap én morzéztam, barátaim ebéd után még egy utolsó lendülettel csináltak vagy 30 összeköttetést, végül összesen 287 QSO-t jegyeztünk fel. Pihenésképpen a technikai ismereteinket tudtuk bővíteni (pl.: forrasztottunk), vagy éppen a morse jeleket tanultuk, mások pedig forgalmaztak. Sajnos elérkezett a tábor vége is. Nagyon jó hangulatban, bízva a legközelebbi folytatásban váltunk el egymástól.”
S végül, de nem utolsó sorban köszönet a tábor lebonyolításában részt vetteknek:
Joubert Attila (HA5JA), Józsi Barna (HA0LQ), Kovács Laci (HA7MO), Pánczél Lali (HA3GO), Venczel Miki (HA0LZ), Molnár Csaba (HA6PX) és Holop Attila (HA2NA)
Remélem, jövőre is találkozunk, s egy hasonlóan hasznos és szórakoztató táborban lesz részünk!
73/88!
Gellért (HA7AR)