Régi weboldal

2024. évi „Győrök Imre” Nosztalgia Rádiótöbbtusa Emlékverseny -  Összefoglaló beszámoló

Írta: Provics Ferenc - HA8KW.

20240824 105639A COVID-19 járvány miatt legutóbb 2019. nyarán rendeztük meg a „Győrök Imre” Nosztalgia Rádiótöbbtusa Emlékversenyt. A kihagyott négy év alatt az országban sok helyről érkezett igény arra, hogy ismét összejöjjenek e sokrétű verseny kedvelői. 2024. kora tavaszán eldöntöttem, hogy ismét megszervezem a versenyt egyrészt Győrök Imre bácsi munkásságának adózva, másrészt a felmerült igények miatt is. Elkezdtem monitorozni a versenynaptárakat és puhatolózni a potenciális indulók között a leginkább megfelelő időponthoz. Két hétvége maradt: augusztus 16-17-18 és augusztus 23-24-25. Ez utóbbi lett végül a befutó, a többség emellett tette le a voksát.

Elkezdtem a szervezést: meghívókat írtam, aktualizáltam a versenykiírást és a lebonyolítás programját, listákat készítettem versenyszámonként, hogy mit szükséges beszerezni, mi mennyibe kerül. Szállásként és a verseny helyszíneként a jászszentlászlói Horgásztanyát választottam, hiszen itt már többször is rendeztünk sikeres versenyt. Kiderült, hogy már más a tulajdonos, ezért felvettem velük a kapcsolatot. Az is kiderült, hogy nemrég felújították az objektumot, ezért személyesen is ellátogattam, hogy lássam, milyen változásokra számíthatunk. Meg kell jegyezzem, hogy eddig nem látott csupa pozitív változásokat tapasztaltam (az épületek klímatizálása, automata öntözőrendszer, még több hűtőszekrény, a közös vizesblokkok és a közösségi terek teljes felújítása, új modern konyha kialakítása minden igényt kielégítő teljes felszereléssel, az objektum teljes területén ivóvíz minőségű vizet adó kutak és csapok stb.) és ez méginkább megerősített abban, hogy jó választás a Horgásztanya – le is foglaltam -, melynek már a neve is megújult: Szent László Vendégház.

Az előkészületek közepette szépen érkeztek a nevezések az ország különböző részeiről. Sajnos azonban elmondható, hogy az ú.n. „kemény mag”-on felül (akik nem csak ígérik, de el is jönnek) nem igazán találkoztak az előzetes felmérés és a tényleges nevezés számai…

Gyorsan elérkezett a verseny hétvégéje, a nevezések alapján augusztus 23. pénteken 11-en érkeztek. A délután folyamán berendezkedtünk a szálláshelyen és közösen kialakítottuk a szálláshelyen és közvetlen környékén végrehajtható versenyszámok (Morse-jelek adása, Morse jelek vétele, lövészet, gránátdobás) lebonyolítására alkalmas helyszíneket.

Szombaton reggel további 7 versenyző érkezését követően a reggeli után 08:45-kor tartottam a verseny megnyitóját, melyen tiszteletét tette Nagy András Jászszentlászló polgármestere, Sebestyén István polgármester-jelölt, Gulyás Zsuzsanna pénzügyi vezető a Jászszentlászlói Sportegyesület részéről, és Mészáros László a Jászszentlászlói Helytörténeti és Faluvédő Egyesület elnöke.

A rövid technikai eligazítást követően megkezdődött a versenyzők nemes vetélkedése a különböző versenyszámokban. A versenyzők két kategóriában (női és férfi) és háromfős csapatokban mérték össze tudásukat.

11:00 óráig az adásé, a gránátdobásé és a lövészeté volt a főszerep, 11:00 órától mindenki elfoglalta helyét a vétel versenyszám helyszínén. Először a betűs táviratokat vették egyre gyorsuló ütemekkel, majd a számos táviratok vételével folytatódott a vétel versenyszám. A vétel ideje alatt a külső szemlélő legfeljebb csak a légy zümmögését hallhatta, amint a sok fegyelmezetten ülő versenyző fejhallgatóval a fején „körmölte” a számítógép által véletlenszerűen egymás mellé rendelt és Morse-jelekké átalakított karaktereket.

A betűs és számos táviratok vétele 12:00-ig tartott, 12:30-kor megérkezett a jól megérdemelt, kiadós, finom ebéd.

A délelőtti versenyszámok lebonyolításának ideje alatt Füredi Péter barátunk sem tétlenkedett: az ő feladata volt a 14 km-re lévő tájfutó terepen – melyen a pontok kitűzését is ő végezte pár nappal korábban – a tájfutó bóják kihelyezése és az etalon térkép elkészítése. Ebéd után a versenyzők megkapták a térképeiket, melyre az etalonról át kellett másolniuk a tájfutó pályát. 15:00 órakor indultunk ki a tájfutó terepre. Az időjárás nem kímélt bennünket: árnyékban 38 fokkal mutatta, hogy javában tombol még a nyár. A tájfutás első startjaként én indultam, mivel nekem még volt egy fontos, a hagyományokhoz híven önként vállalt feladatom az estére: bográcsos vacsora készítése a résztvevők részére, és ehhez időben vissza kellett érnem a szálláshelyre. Gyors fürdés, hagymapucolás és már rotyogott is a bográcsban a marhapörkölt.

Nem sokkal este 8 után tálalásra kerülhetett a vacsora, mely a visszajelzések alapján jól sikerült. Sokat beszélgettünk, anekdotázgattunk, felelevenítettük az elmúlt napok versenyzésének tapasztalatait és a múltbéli közös élményeinket.

Az éjszaka kicsit rövidre sikerült, de mindenki konstatálhatta, hogy jól éreztük magunkat és szívesen részt vennénk legközelebb is hasonló rendezvényen.

Vasárnap reggel 08.00 órakor megérkezett a reggeli, reggeli után pedig néhányan összeültünk és összesítettük az eredményeket. 11:00 órára az értékelés és az oklevelek is elkészültek, megkezdődhetett a várva várt eredményhirdetés.

Eredmények (dobogós helyezések):

Női kategória egyéni:

  1. helyezés: Marton Erzsébet (Jászszentlászlói SE)
  2. helyezés: Varga Julianna (Jászszentlászlói SE)
  3. helyezés: Ferenczné Éhl Cecília (Szekszárdi Rádió Klub)

Férfi kategória egyéni:

  1. helyezés: Marton Sándor (Jászszentlászlói SE)
  2. helyezés: Weisz László (Szekszárdi Rádió Klub)
  3. helyezés: Ferencz József (Szekszárdi Rádió Klub)

Csapat:

  1. helyezés: Jászszentlászlói SE (Marton Sándor, Provics Ferenc, Pavkovics János)
  2. helyezés: Gátér (Gálig Zoltán, Nagy János, Szepesi János)
  3. helyezés: Szekszárdi Rádió Klub (Weisz László, Ferencz József, Neumann Ferenc)

Minden részvevő oklevelet, az összes kategória dobogós helyezettje ezen felül érmet kapott.

Az egyéni kategóriák dobogós helyezettjei szerény tárgyjutalomban, a csapat első helyezett tagjai a Jászszentlászlói SE által felajánlott különdíjban részesültek.

A csapat vándorkupa ismét helyben maradt, bizonyítva ezzel, hogy él még a régi hagyomány: a Győrök Imre bácsi által kinevelt versenyzőgárda napjainkban is megállja a helyét.

Köszönöm a részvevőknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték versenyünket!

A verseny lebonyolításában nyújtott segítségért és a különdíj felajánlásért köszönetemet fejezem ki a következőknek:

- Gulyás Zsuzsanna (Jászszentlászlói SE különdíjak)

- Marton Sándor (versenyszámok lebonyolítása)

- Kocsis Ferenc (versenyszámok lebonyolítása)

- Füredi Péter (tájfutás telepítés és lebonyolítása)

- Cs. Kovács Karola és Németh Zoltán (helyszín biztosítása)

Az eredményhirdetést követően rövid beszélgetés után a búcsúzkodásé lett a főszerep…

Találkozzunk jövőre is!

Provics Ferenc

rádiós szakosztályvezető

Jászszentlászlói SE