21. IARU ARDF World Championships - Liberec
21. IARU ARDF World Championships - Liberec 2023.08.27 - 2023. 09. 02
A 2023-as év legnagyobb rádióiránymérő eseményének a csehországi Liberec adott otthon.
27-n szombaton érkeztek a csapatok, köztük a mi 17 fős különítményünk. A versenyközpont egy egyetemi kollégiumban volt. 28 ország 333 versenyzője mérettette meg magát a versenyszabályzat szerinti 4 versenyszámban és 12 kategóriában.
A megérkezés délutánján tréninget tartottak, mely a vevő készülékek beállítását segíti, majd az esti órában a megnyitót. A szokásos népművészeti bemutató helyett egy dobos együttes adott látványos és hangzatos műsort.
Az első napon klasszikus versenyszámokban küzdöttek versenyzőink, a fiatalok 80 m-en, a seniorok 2 m-en.
Ahogy az előjelzésekből sejteni lehetett nem volt kegyes velünk az időjárás, szinte végig esett az eső és meglehetősen hűvös volt, így nehezítette a mérést, elsősorban a 2 m-en és rontott az élményen. Az eredményeket tekintve nem volt olyan fényes, sajnos nem sikerült a dobogóra állnia senkinek, viszont a W21 csapat Juhász Lilivel és Surányi Kingával a pontszerző 8. helyet szerezték.
A második napon Sprint versenyszám következett. Nagyszerű környezetben javarészt könnyen futható erdőben, szintekkel, sűrűbb részekkel tarkítva. Mucsi Mihály M50-es kategóriában a legjobbnak bizonyult. A szervezők nem minden napra rendeztek eredményhirdetést, hanem összevonták az első klasszikust a sprinttel. Így kicsit hosszabbnak tűnt, de összességében megérte, mert az események az 1 kilométerre lévő előadóterem adott otthont.
Harmadnap pihenéssel telt. Valaki városnézéssel valaki passzív pihenéssel töltötte az időt.
Ezen a napon került sor az ARDF munkacsoport ülésére is.
Bátran mondhatom az ifi vb rendezése után, hogy a versenyzőkön kívül a rendezőknek is lehetősége nyílt rendezni a vonalakat.
A következő verseny a 2. klasszikus volt, ahol az elsőnek a fordítottja, a fiatalok futottak 2 m-en, a seniorok a 80 m-en. Itt valamivel már kegyesebb időjárás volt, néha a nap is előbukkant. Az eredményeket is tekintve felragyogott, Lászlóné Piroska aranyérme, És Zarnóczay Klára egyéni bronzérme, valamint a W55 csapat Zarnó és Radics Anna ezüstérmet szerzett.
Utolsóként Foxoring következett. Igazi élmény futás, de nehéz - gondolkodtató pályával. Eredményességet tekintve, dobogós helyezés nem született, de tisztes helytállásról beszélhetünk.
Az estét eredményhirdetéssel folytattuk, majd HAM fest-en kiereszthettük a gőzt.
A kor érdekessége hogy az ukrán versenyzők akik külhonba szakadtak az őket befogadó ország színeiben indultak.
A versenyen készült további képek itt tekinthetők meg: https://nas.mrasz.hu/photo/mo/sharing/WbTy8gx8k#/
A következő megmérettetést mi szervezzük, melynek Pécs ad otthon.
HA2QW