Régi weboldal

Beszámoló a Rádiós Tájékozódási Futó - 2. Nosztalgia Bereg Kupa versenyről

Írta: Venczel Miklós HA0LZ.

2019 07 28 11 56 52 A verseny sokak kérésére a 30 rendezést megért népszerű Nemzetközi Bereg Kupa utódjaként került megrendezésre.

A verseny rendezéséhez a régi, több évtizede összeszokott versenybírói és rendezőgárda segítségével kezdtük szervezni.

A szervezés fő feladatait Venczelné Bartha Ildikó, HA0MP vállalta magára.
Ő derítette fel a Nyírgyulaji tábort, ami alkalmas ilyen több-tíz fős rendezvények, táborok megrendezésére. Alkalmas a versenyzők elszállásolására, kényelmes bungalókkal és korlátlan meleg vizes fürdővel, és az ára is megfelelő-

A falu az M-3-as autópályától mintegy 6 km-re van, és közelében van több olyan erdő, amelyek alkalmasak egy ilyen verseny megrendezésére. Az egyikről már volt egy régi tájékozódási futó térkép, de a többről még nem. Megrendeltük a régi térkép felülvizsgálatát, helyesbítését és az új kiszemelt terepek közül az egyikről a térképkészítést, gondolván, hogy erre az új térképre a tájékozódási futók is “vevők” lesznek, ami eddig még nem következett be.
Szintén a HA0MP szervezte meg a versenyzők ellátását és a tervezett programokat.
Szerettük volna a verseny nevéhez méltó módon, felidézni a mutat. Az évekkel, évtizeddel ezelőtti versenyek bajnokságok emlékeit és a fellelhető anyagokat, fotókat a jelenlegi versenyzőknek bemutatni. Elbeszélgetni a régi versenyekről, a régi versenyzőkkel.
A tavalyi első Nosztalgia Bereg Kupa tapasztalatait felhasználva terveztük úgy a verseny programját, hogy az a versenyzőknek a legkedvezőbb legyen.
A versenyeket úgy terveztük, hogy a futamok, a két klasszikus versenyszám, az URH és az RH két napba beleférjen úgy, hogy a minden versenyző a szombat reggeli órákban indulva otthonról időben megérkezzen az ország keleti részében lévő Nyírgyulajba. Ehhez rendelkezésünkre állt az M-3-as autópálya. Budapestről 2.30 perces utazási idővel el lehet érni Nyírgyulajra.
A péntekre tervezett URH verseny startját 1400 órára terveztük és a start és célhelyek mindössze 1,5 km-re voltak a versenyközponttól szolgáló tábortól.
Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, mert a versenyt megelőző napon egy esős hidegfront érkezett. az eső a versenyfelénél kezdett el esni, de ez semmilyen problémát, sem egészségügyi, sem technikai problémát nem okozott.
A bőséges vacsora után este későig folt a baráti beszélgetés, anegdótázás.
A második nap RH versenyt másik terepen rendeztük. Ez 6,5 km-re volt a tábortól, de a célt a nyírbátori Sárkány termálfürdő bejáratától pár méterre helyeztük, hogy aki akar, az a verseny után fürödhessen a termál gyógyvízben. Ezt többen örömmel vették igénybe.
A vasárnapi verseny idejét úgy terveztük, hogy a versenyzők 1230-ra meg is ebédelhessenek és 13 órakor már az eredményhirdetést is meg tudtuk tartani. Ezt követően 1330-tól a versenyzők már haza is utazhattak.


A versenyek során a versenykiírásban meghatározott időpontokat pontosan betartottuk. sem technikai probléma, sem időbeni csúszás nem volt.
Megítélésünk és a visszajelzések szerint a versenyek nehézségi foka a verseny színvonalának megfelelően magas volt. A Magyar csapat felkészülését az Országos és a Európa Bajnokságra jól szolgálta.
A verseny támogatására szponzorokat kerestünk és a támogatásukkal tudtuk az étkezéseket mennyiségi és minőségi szinten is jelentősen javítani. A verseny lebonyolításához szintén szponzorok biztosítottak gépkocsikat és a verseny díjazását is szponzori támogatásból oldottuk meg. Összesített eredményeik alapján mindem kategória első három helyezettje, híven a verseny nevéhez az oklevél mellé serleget kapott.
A Mrasz pályázatán nyert összeget az ifjúsági korú versenyzők teljes nevezési költségére, míg a felnőtt korú, 21 évnél idősebb versenyzők nevezési költségének 50%-ra és a versenybírók, rendezők szállás költségeire fordítottuk.
A MRASZ és a szponzori támogatásokkal, a versenyt kis pénzügyi veszteséges tudtuk megrendezni.
Sajnálatos, hogy a a kifejtett propaganda és a korábbi sikeres rendezések ellenére is csökkent a résztvevők száma. Bízunk benne, hogy a jövőben a jelenlegitől hatásosabb propagandával ezt a folyamatot sikerül megfordítani és növelni a versenyen résztvevők számát.

Venczelné Bartha Ildikó HA0MP és Venczel Miklós HA0LZ rendezők.