Régi weboldal

Nekrológ - Ádám Attila (HA8UJ)

Írta: HA2QW.

Nekrológ

ha8uj

Ádám Attila 1941.02.28-án született Jánoshalmán.

1958 – óta volt a Kecskeméti Aranyhomok Rádióklub tagja (korábban a rádióklub előd szervezeteiben (MHSZ). Tagja volt MRASZ-nak. Fő érdeklődési területe, a sporttevékenységen belül a rádióirány mérés - rádiós tájfutás ( rókavadászat ), konstruktőri munka, URH valamint RH szakosztályokban való részvétel tehát a rádióamatőr tevékenység minden ága érdekelte.

1961 - tett rádióamatőr vizsgát és lett hívójeles / HG8UJ később, 1971-ben RH-B vizsga HA8UJ / rádióamatőr.
1967-ben az év legeredményesebb rádiós rókavadász versenyzője volt, azóta is sok hazai és külföldi versenyen vett (az utóbbi időbe a 70-es kategóriába ).
Több éven keresztül volt az Aranyhomok Rádióklub vezetőségi tagja.

2016-évben meg kapta az" ÉLETMŰ DÍJAT" az addigi eredményes rádióamatőr tevékenysége elismeréseként.

Az elmúlt évek egészségi állapota miatt már a futás nehezére esett , de versenyek után kielemezte az eredményeket. Utóbbi időben "Digitális " rádiózással töltötte szabadidejét, mintegy 10 ezer összeköttetést létesített.

Rendszeresen részt vett hazai és nemzetközi URH rádióforgalmi versenyeken.
Az idei Aranyhomok kupán még meglátogatta volt versenyző társait.

Búcsúzik tőled az Aranyhomok Rádióklub Egyesület tagsága.

Emléked megőrizzük.

Attila hamvasztás utáni búcsúztatója december 1-n 10:45-kor lesz a Kecskeméti Köztemetőben.