Régi weboldal

Hírlevél

  • NMHH NEW
  • bga alap logo
  • nea logo
  • starjan new
  • novofer
  • lingvisztika
  • Metalcom

RIM OB beszámoló.

Írta: Peter Juhász (HA2JP).

IMG 20220717 085609Július harmadik hétvégéjén, Dunaszentmiklóson került megrendezésre az idei Felnőtt Rádiós Iránymérő Országos Bajnokság és a Gerecse Kupa.

A versenyzői létszám a várakozásokat felülmúlta, 16-án szombaton az URH versenyszámban 39-en, míg a vasárnap délelőtt megrendezett RH fordulóban pedig 38-an álltak a rajthoz. Öröm volt látni, hogy bár a bajnokság a felnőtt versenyzőket célozta, mégis szép számmal vettek részt az utánpótlás korú versenyzők is, akik nagyon jó időket futottak. A domborzattal való küzdelem mellett, a hőség is nehezítette a versenyzők dolgát mindkét napon. Azonban mindenki megbírkózott a kihívásokkal és nagyon szép eredmények születtek.
A szállás gyönyörű környezetben, a Tatai tó partján a néhai KISZ táborban volt. Itt mindenki felidézhette a gyermekkori iskolás táborok hangulatát, a gyermekek pedig láthatták, hogyan nyaraltak anno a szüleik.
Összességében elmondható, hogy egy színvonalas versenyen vagyunk túl. A pályát mindkét napon, László Károly, Lászlóné Hornyai Piroska és Szabó Gábor telepítette. Nekik külön is köszönjük a munkájukat. Köszönet mindenkinek a részvételért, a rendezőknek a munkájukért.

Képek itt..

MRASZ - Rádióamatőr Ifjúsági tábor

Írta: MRASZ.

A Magyar Rádióamatőr Szövetség által szervezett rádióamatőr táborba történő jelentkezés időszaka lezárult.

Az eddig beérkezett jelentkezési lapok alapján örömmel tapasztaltuk, hogy kiemelkedően nagy igény mutatkozott a tábor iránt, amit ezúton is köszönünk.

A jelentkezési űrlapon megadott email címekre kiküldésre kerültek a táborban való részvétellel kapcsolatos dokumentumok, részletes tájékoztatót, melyek innen is letölthetőek.

     
     
     

Üdvözlettel: MRASZ

Nemzetközi YOTA-verseny 2022 május

Írta: HA6PX.

yotaA májusi YOTA-Contest előtt jó előre elindult a szervezkedés, hogy ki honnan tudna rádiózni a várható jó terjedésben. Az volt a cél, hogy minél többen kapcsoljanak be, küldjenek LOG-ot és aki teheti látogasson el egy jó állomásra ahonnan igazán nagy élmény a rádiózás.

A terjedés és a tömeges részvétel nem az elképzeléseknek megfelelően alakult, de akik vették a fáradságot és bekapcsolták a rádiót egy jó SSB versenyen vehettek részt. A fiatalok alacsony részvétele viszonylagos, hiszen 9-en küldtek LOG-ot, míg német állomásból 10 volt.

Annak ellenére, hogy 3-4 távíró verseny is futott párhuzamosan és emiatt csak az első két órában volt értelme távírózni sok összeköttetés született nyilván SSB üzemmódban. A terjedés sem olyan volt ahogyan az előző napok alapján várni lehetett, de ez már csak így szokott lenni (a WPX-en még sokkal rosszabb volt)

HG4KID hívójellel vitézkedett a Szabó család ifjúsági tagozata. Tibi HA5LN QTH-ja és felügyelete tökéletes hátteret adott Dorka HG5YL, Patrik HG5PS, Márk HA5MS és Martin HA4MS által alkotott csapatnak.